A dizájn alapelvei prezentációban és eTananyagban - Jel/zaj viszony

Még mindig Garr Reynolds könyve alapján haladva ideje a prezentációk dizájnára vonatkozó ajánlások alapján megvizsgálni mit hasznosíthatunk mindebből az elektronikus oktatóanyagok fejlesztése során.
A könyv három kategóriába sorolja az alapelveket:

• Jel/zaj viszony
• Képdominancia
• Üres tér

Most a fenti felsorolás első elemével foglalkozunk, amelyet a könyv a 134. és 141. oldal között elemez.

Először is lássuk mit értünk jel és zaj viszony alatt: A releváns (jel) és irreleváns (zaj) elemek aránya egy felületen.
Minden kommunikációs formában az a logikus cél, hogy minél magasabb legyen a jel és minél inkább kizárjuk a zajt. Ugyanez igaz a preZENtációink diáin, a kiadott handout-okon, a jegyzeteken, de még a szóban elmondott mondatokban is. Miért lenne ez másképpen az eTananyagok felületén, oldalain.
Értelem szerűen tehát nem mást szeretnénk megvalósítani, mint, hogy a jel/zaj viszonyszám magas legyen.
A könyv szerint, amennyiben tehát egy diaelem a vizuális üzenet sérülése nélkül eltávolítható, akkor az szükségtelen, nyugodtan tegyük meg. Ilyen zavaró elemek lehetnek:

• logók
• háttérszínek
• keretvonalak
• jelmagyarázatok
• stb.

Természetesen nemcsak a diákra igaz ez, hanem az elektronikus oktatóanyagokra. Akárcsak a diák esetében, az oktatóanyagok oldalain is nagyon sokszor elkövetik ezt a hibát. Számos esetben látni értelmetlen dizájnelemet, amely csak azért van ott, hogy ott legyen. Nézzünk néhány ilyent:

• Felesleges animgif, amely izeg mozog, de a figyelemelterelésen (és az idegesítésen) kívül nem sok köze van a témához, az éppen aktuális mondanivalóhoz.

• Gémkapocs segédek, melyek célja alapvetően az lenne, hogy kapcsolatot hozzanak létre a tanuló és az anyag között (egyfajta alapszintű tutorként üzemeljenek), mégis sokszor lehetetlen helyen tűnnek fel, a tartalomról elvonják a figyelmet (mert valójában maguknak követelik). Nem véletlen, hogy az Office-csomagban is kinyírták. Több zavart okozott a közvetíteni kívánt információ hatékony eljuttatásában, mint az egyszerű súgó panelek.

• Ikonok és túlzott keretet illetve háttérszín használat kiemelésekhez. A célja ezeknek az lennek, hogy a lényegre felhívják a figyelmet, és nem is baj, ha használunk ilyeneket, azonban egyetlen oldalon a túl sűrűn történő előfordulásuk vizuális támadás a szemnek, és elvesztik a lényegi funkciójukat, hiszen átláthatatlan kavalkádot eredményeznek. Mivel egy oldalon általában követelmény a tömör fogalmazás, a lényegre törő ábrázolás, így ezek sokszor felesleges pluszt jelentenek, és csak villogó színorgiát okoznak. Picit olyanná válik, mint amikor valaki kihúzófilccel a nyomtatott jegyzetoldal 80%-át kijelöli. Színes lesz, de valójában nincs haszna.

Összefoglalva a fentieket, elmondatjuk, amit a könyv ír a prezentációk esetében, úgy érvényes az az elektronikus tananyagoknál is, azaz, ha egy az üzenet kevesebb vizuális elemmel is átadható, akkor nincs semmi, ami indokolná, hogy többet használjunk. Törekedni kell tehát arra, a jel/zaj viszonyszám magas legyen.

Vannak egyes tartalmi elemek, amelyeknél a prezentációk esetében különösen törekedni kell a lehető legmagasabb viszonyszámra:

• mennyiségi információközlés esetén
• táblázatoknál
• grafikonoknál

Ezek az elemek megjelenhetnek az eTananyagon belül is, ahol szintén ugyanerre kell törekednünk. További elektronikus oktatóanyag-elemek, amelyeknél a magas jel/zaj viszonyszámra érdemes törekedni:

• animációk képi tartalma és lejátszó kerete
• beágyazott videók képi tartalma és lejátszó kerete
• interaktivitást kérő feladatok és azok lejátszó kerete
• hanganyagok tisztasága (itt azt értem alatta, ami valójában jön, tehát pl. ne legyen alatta zavaró zörej, stb.)

Mindez persze nem jelenti azt, hogy minden feltétlenül nem szükséges elem zaj lenne. Egyes elemek lehet, hogy bár konkrét információval nem szolgálnak, mégis segítik az üzenetének a befogadását, így zajból visszaminősítjük hasznos dizájn elemmé.

Prezentációs diákon ilyen lehet például egy elhalványított háttérkép (amennyiben biztosított a valódi üzenet kontrasztossága), vagy egyes esetekben a szöveges üzenethez kapcsolódó hangulatfotó vagy érzelmekre ható kép.
Ilyen médiaelemre az elektronikus oktatóanyagon belül is szükség lehet, pontosan azért, hogy megtörje az adott oldal szöveguralmát, szövegunalmát. Hiszen itt a befogadás nagyon sokszor önálló tevékenység, tehát a tanuló dolgát könnyítjük meg, ha vizuálisan az anyagba illeszkedő, de annak tartalmi lényegét el nem nyomó kiegészítő médiaelemet alkalmazunk.

A könyv külön részfejezetet szentel a 3D ábráknak, amelyeket inkább zajnak minősít. Ennek oka nagyon egyszerű: Sokszor nehezen értelmezhetőek. Tény, látványosak, de a lényegi információ így háttérbe kerül. Mivel egy grafikon a fentiek alapján tartalmi eleme lehet egy eTananyagnak is, így ez a kijelentés bizony oda is igaz.

A könyv másik sarkalatos kikacsintása a céges logó minden egyes dián történő szerepeltetése. A szerző állítása szerint ez olyan, mintha minden dia előtt bemutatkoznánk. Ráadásul értékes helyet foglal.
Van igazság ebben, ugyanakkor a céglogó sok esetben egy adott arculati elem. Az arculatnak pedig nagy szerepe van a dizájnban éppen úgy, mint az üzenettovábbításban. Mégpedig nevelő szerepe, akárcsak az egyenruhának. Az már más kérdés, hogy várhatóan ennek meg kell találni a megfelelő helyét, például:

• Amennyiben egy adott képzési keretrendszerben kerül lejátszásra az anyag, a keretrendszer adja a keretdizájnt, így a logó abban szerepeljen, ne minden elektronikus anyagban.
• Ha mindenképpen szerepeltetjük, akkor semmiképpen ne foglaljon nagy helyet, ne vegye el a képernyőtartalmat az adott tananyag tartalmi elemeitől. A céglogó nem része az adott oktatandó tartalomnak.
• Egységes méretben és elhelyezésben használjuk minden oktatóanyagon belül.
• Ha be kell építeni a tananyag keretszerkezetébe (pl. nem képzési keretrendszerben kerül bemutatásra, vagy több rendszerben is felhasználásra kerül eltérő környezetben), akkor ne legyünk szívbajosak, ha kigördül a képből, úgy állítsuk be, hogy az fix területet lefoglal a felületből.